2003 január 25.

 

Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar

 

sokunk számára ismerős név, találkozunk velük

hallgatjuk a zenéjüket, figyeljük a zenészeket,

ami állandó az a meglepetés:

ez az együttes fejlődik, mindig jobb, hogy ezt meddig lehet fokozni

nem tudom, de tény eddig sikerült.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kicsit ismerem

azt a környezetet ahol a zenekar ezt a kiváló teljesítményt eléri.

Azok a pedagógusok akik ebben közreműködnek, nem csak

a megszokott  pedagógiai munkát végzik, annál sokkal többet tesznek.

példát mutatnak -  így is lehet élni, mert tudják hogy a cél a jövő generációjának

nevelése az ő kezükben van és teljes szívvel azon vannak, hogy a zene segítségével ezek a fiatalok valami csodálatos szépséget kapjanak.

Irigylem a mai fiatalokat és örülök annak, hogy ilyen együttessé alakultak,

tudom, hogy ezért nagyon sokat dolgoztak és ismerem a mostoha körülményeket is amit próbateremnek hívnak, de ez nem tántorította el őket  attól, hogy

alkossanak és nem is akármit.

Az a teljesítmény ami előttünk megvalósult a Hemo nagytermében ezen az estén

a közönség számára felüdülés, a szakma számára a magas zenei színvonal, a

zenekari tagok számára, pedig az összetartozás az egymásért való felelősség

a közös muzsikálás öröme volt.

Gondoljunk csak bele, a két órás  koncerten a zenésznek mit is kell csinálni,

 ott van a kotta, a hangszer, a karmester, a közönség, a sétáló operatőr, a villanó

vakuk, mindenre összpontosítani kell, mert itt nem lehet lazsálni, a szünetekben

is számolni kell, mert a belépés nem maradhat el.

Mindezt könnyedén és a közönség számára láthatóan élvezettel mutatta be

a  zenekar és ez az egyik legnagyobb erényük.

A műsor első felében elhangzott művekről csak annyit, hogy bármelyik koncert fúvószenekar számára elismerésre méltó összeállítás és itt kell kimondani, hogy ez az együttes méltó képviselője

a magyar fúvószenekaroknak.

A darabokban olyan nehéz szóló állások voltak, hogy azok a fiatalok akik ezt

megoldották csak a dicséret legmagasabb fokát kaphatják.

A zsúfolásig megtelt nézőtér vastapssal jutalmazta az elhangzott műveket

és tapolcaiként büszkén távozott:

igen van egy fúvószenekara a városnak.

 

K.T.